Tolna vármegye (lat. comitatus Tolnensis), 11. sz.–1949. dec. 31.: közigazgatási terület a Magyar Királyságban/Köztársaságban, a Dunántúlon a Duna középső folyása jobbpartjánál. – É-on Veszprém vm. és Fejér vm., K-en a Duna (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. és Bács-Bodrog vm.), D-en Baranya vm., Ny-on Somogy vm. határolta. Földje az őskortól lakott (a lengyeli sírmező az újkőkor egyik legjelentősebb régészeti lelőhelye). A Kr. e. 1. sz. végétől az 5. sz. közepéig a Róm. Birod. (Alsó-Pannonia tart.) része. 444: a hun hódításkor Tolnánál (Alta Ripa) verték meg először Attila hadai a rómaiakat. 568: az avarok szállták meg ezt a vidéket (több száz síros temetőiket föltárták), telepeik egy része megérte 895: a m. honfoglalást. Földje a fejed. szálláster. része, Tarhos, Tevel, Tormás, majd Koppány, Géza és Vajk hagyott helynévi emléket. Szekszárd (a róm. Alisca), Regöly és Koppány körzete föltételezhetően I. (Szt) István kir. (ur. 1000–38) rokonainak, Szárnak és Koppánynak lehettek a szállásai. ~ közp-ja és névadója Tolna várispánság, a későbbi vm. ispánok székhelye kir., ill. kirnéi birtokban maradt. Az egyházszervezéskor földje a pécsi ppség ter-e. K-i felén Regölyben alakult ki főespségi közp.; a bencések is nagy birtokokat kaptak. I. Béla (ur. 1060–63) alapította 1061: a →szekszárdi Szentséges Üdvözítő apátságot (sírboltjában temették el), 1063: emeltette a város tp-át. A környéken élő szabad m-ok utóbb a pannonhalmi és a szekszárdi apátnak szolgáló →egyházi nemesek lettek. I. (Szt) László 1093: a →bátai (bencés), II. (Vak) Béla 1135 k. a →földvári apátságot (a bencések 1494-ig birtokolták), II. Géza 1142: a →cikádori apátságot (ciszt.) alapította. A 11–12. sz: a Szente-Mágocsok →Mágocson, az Aporok →Aparon alapítottak nemzetségi monostort, a Bikácsok 1145: a →madocsai Szent Miklós apátságot. A 13. sz: Moys tárnokmester az →ábrahámi, a Koromszóiak a →koromzói és a kocsolai nemesek a tőli ktorokat építtették. – A kk-ban ~ ÉNy és D felé is messzebb terjedt, hozzá tartozott Egres (utóbb Fejér vm.), Koppány környéke (utóbb Somogy vm.), Mágocs, (Rác)Kozár vidéke (utóbb Baranya vm.). Az egyh. és világi uradalmakat közép- és kisebb birtokok váltogatták. Az Árpád-ház kihalását (1301) követő trónviszályokban Dombó, Döbrököz és Nyék várát a Héder nb. Kőszegiek birtokolták. I. (Anjou) Károly Róbert baranyai–tolnai hadjáratában 1316: váraikat elvette. A Csákok kényszercserével megkapták Dombó és Nyék várát, a Lackfi család szerezte meg Döbröközt, Simontornya várát, utóbbihoz 1377: orsz. vásártartási engedélyt is kapott. A Szente-Magócs nb. györgyi Bodó család Györgyi mellett Anyavárt, a Derecske nb. Ozorai család Ozorát birtokolta. 1351: a szekszárdi apátság összes birtokait összeírták, 1381: az egyh. nemesség önkormányzatot alakított, ~ besenyői országos nemességet kaptak, amit (Luxemburgi) Zsigmond (ur. 1387–1437) megerősített. Új egyh. birtokos a veszprémi pp. és a váci kápt. 1380 k. birtokcserével jutott Pakshoz a Rátót nb. Olivér, utódai Paksynak nevezték magukat. Házasságával került Ozora birtokába →Ozorai Pipo, aki 1416: kezdte kastélya építését. 1423–: ferences ktora volt (→Ozora, 2.), amelyhez hozzátartozott utóbb Györgyi és Paks ktora is. Ozorát Pipo özvegyétől a Héderváriak örökölték. 1399: Tökösszeg, Végfalu, Középfalu, Belcs, Kaptáros, Kajdacs és Partas-Dorog helységeket nemes besenyők lakták. Tolnát, mely 1424-től város, Borbála kirné kapta meg Zsigmondtól, Döbröközt 1437: Tamásy Henrik (†1444) szerezte meg, 8 vm-re kiterjedő birtokrészeit a rokon Hédervári család örökölte. IV. Jenő p. a bátai apátságnak 1434: engedélyezte a Szt Vér-ereklye tiszt-ét, mely ezután látogatott búcsújáró hely lett. 1440: belviszálykor Hunyadi János sikertelenül ostromolta Simontornyát, 1441: Bátaszéknél Újlaki Miklós (†1477) macsói bánnal legyőzték Garai Lászlót (†1459). Simontornya várában 1458. VII. 26: szövetkezett Garai László nádor, Újlaki Miklós erdélyi vajda s a kir. nagybátyja, →Szilágyi Mihály kormányzó I. (Hunyadi) Mátyás (ur. 1458–90) megbuktatására. I. Mátyás kir. 1463. III. 29: szentesítette a tolnavári ogy. végzéseit, a török elleni ált. hadbavonulást, a 20 jobbágynál gazdagabb birtokos 10–10 jobbágyonként 1–1 lovas katona küldését, katonaállításra a kir. birtokokat kötelezte, a 3 hóra szóló mozgósítást V. 29: Péterváradra (Szerém vm.) rendelte, a hadbavonulás idejére fölfüggesztette a jobbágyok szabad költözködési jogát. 1472. III. 1: Vitéz János esztergomi érs., szekszárdi apát (1468–72) összesküvésének leleplezése után Mátyás kir. a szekszárdi várfalakat leromboltatta, mely 1485: mezőváros; ~nek 13 vára, 21 mezővárosa és 540 faluja volt, az 1494: 9924 és fél Ft, 1495: 10.031 és fél Ft kivetett adója alapján ter-e megközelítette Somogy vm-ét. A szekszárdi apátság 623 portát birtokolt. Tolna várában 1501. IX. elején I. Ulászló (ur. 1490–1516), 1518. VII. 25: II. Lajos (ur. 1516–26) ogy-t tartottak, 1520. VIII. 29: Nándorfehérvár föladása után II. Lajos Tolnán, majd Bátán tanácskozott eredménytelenül a végvár visszavételéről. 1526. VII. 2-re Tolnára hirdették meg a táborba szállást, →Tomori Pál VIII. 17: Bátán kapta a fővezéri megbízatást. II. Lajos VIII. 5: a paksi táborból rendelte el, hogy a kirság minden jobbágya fogjon fegyvert. János szekszárdi apát fajszi nemeseivel együtt VIII. 29: a →mohácsi csatában elesett. A Budára tartó, majd a hazatérő tör. sereg átvonult ~n. 1529: a Duna mente településeit a dunai tör. naszádosok, nyáron I. (Nagy) Szulejmán szultán (ur. 1520–66) végigvonuló serege dúlta, VIII. 18. k. Kajdacsnál fogták el a Sztkoronával együtt Perényi Pétert. Bár ~ birtokosai a szultán szövetségese, I. (Szapolyai) János (ur. 1526–40) hívei voltak, 1532. IX: Kászon bég elfoglalta Szekszárdot, Werbőczy Imre, az utolsó főispán sikertelen ellenállása után Rusztem nagyvezír 1543. VII: ~ egészét hódoltatta. 1544. I: a budai pasa bevette Ozorát, Simontornyát, Tamásit. A hódoltságban a jelentős erődítmények →náhije közp-ok lettek; a Duna mentén ~ É-i településeit a budai →vilájethez sorolták. Szekszárd, Simontornya és Koppány →szandzsák székhelye. A hódoltság lakosságát a tör. adókon kívül a volt földesurai ill. a végvári katonaság is adóztatták, ezért pl. a koppányi szandzsákból a m-ok fokozatosan elköltöztek, földjükre az 1560-as évektől rácok és muszlimok (bosnyákok) települtek. A reformáció térnyerését mutatja, hogy ~ legnépesebb városában, Tolnán 1549–1600: prot. isk-ban →Sztárai Mihály és Decsi Gáspár (†1597) tanított. A kat. m-ok lelki gondozását a ferencesek végezték. ~ magyarságát az ismétlődő végvári harcok tizedelték; az 1580-as évektől a törökök tatár egységekkel pusztították a m. végvárak környékét, amit 1586-tól a végváriak a betelepült rácokon toroltak meg. A →tizenötéves háborúban 1599: Koppányt, Ozorát, Dombóvárt visszavívták, Pálffy Miklós br. (1552–1600) hajdúi Tolnánál VI. 20: elfogták a tör. utánpótlást szállító bégeket és szekereiket. 1600: a tolnai palánkot égették fel; ekkor a prot. isk-t Kecskemétre menekítették. Gázi Giráj tatár kán dúlása a Kaposon túli m. vidéket elnéptelenítette, ahová rácok költöztek, velük építették föl Szekszárdnál 1601: a hidat védő Jeni Palánk erődjét. Az 1606. II. 9-i →bécsi béke után folytatódott a kettős adóztatás, 1642: a tör. beleegyezett a rác falvak m. adóztatásába. Decsi István isk-mester 1609–13: állította össze 45 tört. és vallási műből énekeskv-ét (Decsi-kódex – MTA Kvtár). 1621 k. Koppányban, majd Andocson a jezsuiták is megjelentek. A Duna menti vidék fejlődését megtörte 1663. VI: a Bécs ellen készülő Köprülü Ahmed (1630 k.–1676) nagyvezír kb. 120.000 fős, majd 1683. VI: Kara Musztafa (†1683) hasonló számú és célú seregének átvonulása. Bécs sikertelen ostroma (VII. 14–IX. 12.) után az üldöző császáriak, a tatárok és Thököly Imre kurucai sarcolták. 1686. IX. 2: Buda bevétele után Bádeni Lajos seregei IX. 23: Simontornya, majd Pincehely, Ozora, Tamási és Döbrököz várát foglalták vissza. 1687: a megmaradt lakosság adóját (amit fizetni nem tudott) elengedték. 1696: megkezdték az elpusztított, elvadult pusztasággá tett ~ újjászervezését néhány ezer vegyes nemzetiségű lakossággal. I. (Habsburg) Lipót (ur. 1657–1705) 1699: címert adományozott ~nek. A Rákóczi-szabharc (1703–11) ~ben a m. kurucok és a cs., főként rác labancok küzdelme. Kezdetben az egyetlen kuruc vár Simontornya, melynek régi katonaszabadságát II. Rákóczi Ferenc fejed. 1704. VIII. 17: fölújította. A IX. 2: Gyöngyösön aláírt fegyverszünetet megszegve gr. S. Heister cs. tábornagy a hónap végén (Duna)Földvárral együtt elfoglalta, utóbbiban 600, Simontornyán 300 labanc (ném., rác) katonát hagyott. Bottyán János (1645 k.–1709) kurucai 1705. VI. 4–9: körülzárták (Duna)Földvárt, de ostroma helyett elvonultak. A dunántúli hadjárat kezdetén XI. 4: Bottyán serege elfoglalta (Duna)Földvárt, XI. 11. hajnalán rohammal bevette Simontornyát, a parancsnokot 17-ed magával elfogták, helyőrségét fölkoncolták; a Sió-vonalat Siófok és Hidvég között megerősítették. Az 1706. II. 14-i igali vereség után e várhoz vonultak vissza. IX: br. Pfeffershofen budai parancsnok elfoglalta és lerontatta a földvári és solti sáncokat, s az ottani Duna-hidat is lebontatta. A Simontornya ellen néhány ezer ráccal támadó Huyn grófot a kurucok visszaverték, a rácok 2 tisztet, 400 embert és 2 zászlót vesztettek. Bussy-Rabutin 1707. III: megpróbálta elfoglalni a Horváth Ferenc ezr. védte Simontornyát, 70 fős vesztesége után viszavonult, ezután ott Bottyán ‘éjjel-nappal’ termelő lőporgyárat létesített. 1708. IX. 2: Kölesdnél béri Balogh Ádám (1665–1711) a kb. 1000 fős elővédjét megtámadó Pflueg ezr. kb. 2600 fős seregét szétszórva Pécsig üldözte. 1709. VIII. 15: Heister árulással elfoglalta Simontornyát, Balogh Ádám 1710. VII: visszavívta, de XI: a labancok kiszorították a kurucokat a Dunántúlról. Az 1711. IV. 29-i →szatmári béke után főként az idegen eredetű katonacsaládok (pl. a fr. Mercy, a délszláv Monaszterly, Pertovszky), udvarhű főnemesek kaptak nagy adományokat – pl. ~ Ny-i 1/3-át hg. →Esterházy Pál nádor –, a szabharc alatt bécsi kapcsolataikat megtartó kisalföldi köznemes családok, hadiszállításaiért a Gindly család is szereztek földeket, így a labanc birtokosság szervezte újra ~t. A Paksy utódok, a Száraz br. és a Daróczy család igazolta a tör. hódoltság előtti birtokjogát, ők az udvar követelte ún. fegyverváltságot megfizetve szerezték vissza őseik földjét. 1715: az összeíráskor 12 mezővárost, 33 falut, 1303 adózó háztartást, 1720: 12 mezővárost, 1 kuriális, 47 úrbéres községet, 1467 adózó háztartást és kb. 13.000 lakost találtak. Az 1723:31. tc. ~t a kőszegi székhelyű dunántúli ker-be osztotta. A birtokcserék a 18. sz. közepére befejeződtek, ~ben a nagybirtok lett a meghatározó. 1766: a jobbágymozg. terjedése miatt Mária Terézia (ur. 1740–80) kir. biztost küldött ~be, XII. 29: ~re egységes urbáriumot vezetett be. A hódoltság idején betelepült délszlávok a →visszafoglaló háború és a Rákóczi-szabharc alatt D-re költöztek. A bevándorlók, m-ok és kis részben tótok, kevesen voltak, az új birtokosok elsősorban a ném. birod-ból toboroztak telepeseket. A Hegyhátra, a Völgységre s a Duna mentére betelepült svábok kb. a lakosság 1/3-át adták, ~ népessége 1767: 101 községben kb. 100.000 főre (Földvár lakossága 5700 főre) sokasodott. Gyakran az elpusztult falvakat építették újjá, de számos kk. falu nevét csupán egy puszta, dűlő, határrész őrizte meg, a településhálózat is ritkább lett a hódoltság előttinél. A nagy telek és 3 é. adómentesség ígéretével csábított családok egy része az adókedvezmény lejárta után másik birtokosnál próbálkozott. A (duna)földvári és simontornyai mellett megszervezték a völgységi és a dombóvári járást, a 18. sz. végétől Szekszárd lett ~ székhelye (1828–: építették a vm-házát →Pollack Mihály tervei szerint). II. József (ur. 1780–90) ~t a 8. (pécsi) ker-be osztotta, népszámlálásakor 1787: már 17 mezővárosa, 89 faluja 19.924 házában, 26.523 családjában 133.520 fő élt; ebből 173 pap, 1440 nemes, 7 tisztviselő, 1070 polgár, 10.725 paraszt, 10.636 polgár és paraszt örököse, 14.889 zsellér; szőlőt 2973 holdon műveltek. A 18. sz. 2. felétől főként Morvao-ból ném. (jiddis) nyelvű zsidóság is beköltözött, főként a mezővárosokba (Bonyhád, Paks, Tolna), de 1828: már 60 falujában is élt 1–2 család. A 18. sz. végén a jobbágyok és zsellérek áttértek a kis földterületen is jövedelmező dohány- és szőlőtermesztésre. 1828: 18 mezővárosában, 88 falujában, 146 pusztáján 177.497 fő élt, népesebb mezővárosai: (Duna)Földvár 1659 házában 8979 fő, Szekszárd 1245 házában 8150 fő, Paks 919 házában 7292 fő élt; szőlőt 10.800 holdon műveltek. A népmonda szerint Láposfő erdejében lőtte magát agyon 1837: Sobri [eredetileg Papp] Jóska, a betyár, amikor egy cs. ezredes kastélyának kirablása után 5 vm. pandúrjával katonai hajtóvadászatot indítottak ellene [Tamási környékén elfogták, 1837: fölakasztották]. 1840: 106 községében és 86 pusztáján 197.381 fő élt. 1844. XII. 16: ~ közgyűlésén Bezerédj István (1796–1856) önként vállalta a házadó fizetését. – ~ ogy-i követei 1848. IV. – 1849. VIII: Bezerédi István (szekszárdi), Perczel Miklós (kölesdi), Radnics Pál (paksi), Bartal György (pinczehelyi), Dőri Frigyes (bonyhádi), Simon Rudolf (szaksi). – Habár a kézművesek jogilag is zsellérek v. jobbágyok voltak, a földet is műveltek, ~ minőségi kézművességét 31 helységében céheinek alapítási éve jelzi: Bátaszék 1637, 1777: csizmadia, 1775: bognár, kovács, 1776: fazekas, 1779: takács, 1810: szabó, varga (cipész), 1825: asztalos, kádár, lakatos, 1844: ács, kőműves; Bonyhád 1830: kádár, 1839: vegyes, 1841: molnár; Decs 1826: vegyes; Dombóvár 1774: szabó, ?: csizmadia, ?: szűcs, ?: takács; Döbrököz 1847: vegyes; Dunaszentgyörgy 1817: takács, 1854: vegyes; Fadd 1825: molnár, 1825: takács, 1842: vegyes; (Duna)Földvár 1703, 1776, 1847: csizmadia, 1703: szabó, 1725, 1796: takács, 1770, 1812: varga (cipész), 1775: asztalos, 1776: asztalos, kádár, 1802, 1834: fazekas, 1828: molnár, 1837: ács, kőműves, ?: bognár, kovács; Gyönk 1815: takács, 1815: csizmadia, 1815, 1826: kovács; Györköny 1819: takács, 1846: vegyes; Hőgyész 1782: varga (cipész), 1835: ács, cserepező, kőműves, 1851: bádogos, bognár, kovács, lakatos, ?: asztalos; Ireg 1746, 1768: takács, 1806, 1847: vegyes; Kölesd 1815: csizmadia, ?: takács; Kömlőd 1839: asztalos, kovács, molnár; Mozs 1846: vegyes; Nagyszékely 1830: vegyes; Ozora 1758: varga (cipész), 1768: csizmadia, 1769: takács, 1770: szabó, szűrszabó, 1869: ács; Ozorai uradalom 1741: szabó, szűcs, 1749: csapó, 1808: vegyes; Ozorai és dombóvári uradalom 1748: fazekas, 1748, 1775: varga (cipész); Ozorai, dombóvári és kaposvári uradalom 1747: fazekas; Paks 1768, 1849: takács, 1776: kovács, 1777, 1808: asztalos, lakatos, 1777, 1808: kádár, 1777, 1808: szabó, szűcs, 1778, 1869: csizmadia, 1782: molnár, 1808: vegyes, 1812, 1870: varga (cipész), 1838: ács, fazekas, kőműves; Pincehely 1638: bognár, 1720: takács; Regöly 1815: kovács, 1768: takács; Simontornya [1879-ig ~ székhelye] 1698, 1777: szabó, 1712, 1770, 1838: takács, 1777: csizmadia, ?: szűcs; Szekszárd 1707, 1824: takács, 1718, 1778: fazekas, 1726, 1795, 1832: szabó, 1726, 1766: varga (cipész), 1726, 1766, 1847: csizmadia, 1744: csapó, 1748: molnár, 1750, 1854: szíjgyártó, 1754: mészáros, 1766, 1872: kádár, 1766: varga (német), 1775, 1808, 1847: kovács, 1776, 1811, 1873: bognár, kovács, 1778, 1840: szabó, 1778: nyerges, szíjgyártó, varga (cipész), 1778, 1805: szabó, szűrszabó, 1778: kötélverő, 1778, 1847: szűcs, 1811, 1837: asztalos, lakatos, üveges; Szekszárd és Tolna 1846: ács, cserepező, kőműves; Tamási 1702: csizmadia, 1721, 1859: szabó, 1773, 1830: kovács, lakatos, 1830: asztalos, szíjgyártó, 1833: molnár; Tolna 1766: varga (cipész), 1767: csizmadia, 1770, 1820: takács, 1777: asztalos, kádár, 1777: szabó, szűcs, 1781, 1825: halász, 1782: lakatos, 1782: fazekas, 1806: nyerges, szíjgyártó, 1807: molnár, nyerges, szíjgyártó, varga (cipész), 1827: szíjgyártó; Tevel és Kisdorog 1843: vegyes. – Vásároshelyei (Duna)Földvár (gabona), Hőgyész, Paks, Szekszárd (bor). A 18. sz. szerb keresk. helyét a 19. sz: a zsidók vették át. 1848. III. 16: Gaál Eduárd, ~ követe tagja volt az ogy. követeléseit Bécsbe vívő küldöttségnek. IX. 11: Jellašić drávai átkelésének hírére ~ fölkelő népe Simontornyán gyülekezett. A Roth és Philippovics vezette (7500 fő, 12 ágyú) horvát–osztr. segédhad X. 7: a Csapó Vilmos vezette ~i nemzetőröktől bekerítve Ozora mellett letette a fegyvert (3 ágyút ~ ajándékba kapott), s bár ~t 1849. II–V: a császáriak megszállták, V: kiürítették, a szabharcban nem lett hadszíntér. Perczel Mór (1811–99) elmenekült, Bezerédj Istvánt haláláig besúgók figyelték. 1850: 113 községében 215.781 fő élt. Haynau rémuralma s az önkényuralom idején a birtokosok az adózás, a kései →úrbéri kárpótlás miatt elszegényedtek. 1852. XI. 16: a Habsburgok ellen Pest és ~ben szabadcsapatot szervező Noszlopy Gáspárt (1820 k.–1853) elfogták, 1853. III. 3: kivégezték. 1853. I. 19: az 5 helytartósági ker-re osztott Mo-on összevonták a járási hivatalokat és bíróságokat, III. 2: az „úrbéri pátens”-sel megkezdték (1860-ra befejezték) a birtokrendezéseket, de 1855-ig csak kártalanítási előleget utaltak. 1854: a Bach-korszak 2. közigazg. reformja a 2. (soproni) kormányker-be sorolta s az addig Baranyához tartozott Hidast és Zsibriket és a Fejérhez tartozott Igart ~hez, Cikó határrészét Baranyához csatolták. A mocsaras Sárközt 1854–55: az új Sió-meder elkészítésével lecsapolták. 1860: visszaállították az 1849 előtti közigazg-t. A keresk. főútvonal a Dunáról a vasútra került, 1873: megépítették a Duna–Dráva vasút dombóvár–bátaszéki, 1882: a bp–pécsi fővonal ~i szakaszát, 1883: a rétszilas–szekszárdi, a hidegkút–gyönk–tamási, 1895: a veszprém–dombóvári, 1896: a paks–pusztaszabolcsi, 1897: a szekszárd–bátaszéki vonalakat. – Ter-e 3537 km² (a vm-k között a 41.), lélekszáma 1869: 220.740 (a vm-k között a 20.), 1880: 234.643, 1890: 253.098 fő (a vm-k között a 23., népsűrűsége 69,4 fő/km²); ebből 169.346 (66,91%) m., 80.114 (31,65%) ném., 769 tót, 266 oláh, 1048 szerb, 555 egyéb (cigány); a 82.752 nem m. közül 16.480 (19,91%) beszélt m-ul. Vallásuk szerint 167.599 (66,22%) r.k., 40.272 (15,91%) ref., 33.210 (13,12%) ev., 1071 g.kel., 9510 (3,76%) izr. – A 6 é. fölüli ffiak 18,1 %-a, a nők 26 %-a nem tudott sem írni, sem olvasni, a tanköteles gyermekek 8%-a nem járt isk-ba. Bonyhádon ev., Gyönkön ref. algimn., 1 szőlészeti és kertészeti tanf., 8 ipari és keresk. isk., 3 polg. isk., 288 el. népisk., 45 kisdedóvó és 1 börtönisk., össz. 288 isk. létezett; a 401 népisk. tanító közül 354 okl-es. A lakosság kb. 70%-a mezőgazd-ból élt. A szőlőter. az 1879-i 32.422 kh-ról az 1890-es é. filoxérajárványa miatt 1900-ra 16.315 kh-ra fogyott, ami hozzájárult a kivándorláshoz. ~ az ogy-be 6 képviselőt küldött, településneveit 1903: tözskönyvezték. 1900: 252.586 fő (a vm-k között a 26.), 1910: 47.989 házában 267.259 fő élt (a vm-k között a 27.), ebből 189.251 (70,81%) m., 74.376 (27,83%) ném., 789 tót, 39 oláh, 4 ruszin, 343 horvát, 1102 szerb, 1085 egyéb (cigány) anyanyelvű; a 78.008 (29,19%) nem m. közül 39.461 (50,57%) beszélt m-ul; 185.873 (69,55%) r.k., 209 g.k., 39.500 (14,78%) ref., 31.976 (11,96%) ev., 20 unit., 1167 g.kel., 8159 (3,05%) izr., 355 egyéb (nazarénus) vallású. Közöttük 187.326 (70,09%) tudott írni és olvasni. Szolgabírói járásai: dombóvári (1900: 28.281, 1910: 31.033 fő), dunaföldvári (1900: 53.110, 1910: 55.497 fő), közp-i (1900: 40.591, 1910: 44.162 fő), simontornyai (1900: 39.837, 1910: 40.737 fő), tamási (1900: 41.257, 1910: 42.614 fő), völgységi (1900: 35.606, 1910: 37.642 fő), Szekszárd [nagyközs., 1905–: rendezett tanácsú város (1900: 13.884, 1910: 14.913 fő; ebből az I. vh-ban 454 [3%] hősi halált halt). 1904–14: ~ből 20.083 fő (14.316 ffi, 5767 nő; 8072 m., 11.769 ném. 242 egyéb) vándorolt ki (az USA-ba, No-ba), 5565 vándorolt vissza (a 63 vm. sorában a 22.). Az I. vh-ban ~ben 6334 fő (lakossága 23,7 ‰-e) meghalt v. eltűnt, ezzel 6. Csonka-Mo. vm. veszteséglistáján. 1918. XII. 18–: Bátát, Bátaszéket, 1919. IV–: Alsónyéket is (1921. VIII. 20-ig) megszállták a szerbek (össz. 162 km², 4209 + 8031 +1542 = 13.782, ebből 8031 m., 5765 ném., 233 szerb lakossal). 1919. III. 14: a direktórium (Appeishoffer Ádám, Bencze Ferenc, Dick György, Horváth Gyula, Koretzki János) vette át hatalmat, az alispáni hiv-t Erdei Lajos pol. megbízott ellenőrizte. III. 23–: a 3-as direktóriumban ténylegesen Soós Sándor vm. kormányzótanácsi eln. döntött. V–VI: a kommün az „ellenforradalmi magatartást” Aranyos György, Krammer Sándor, stb. gyilkosságaival próbálta gátolni. VIII. 10: a direktórium tagjait kivégezték az ellenforr. különítményesek, IX–: bíróságok ítélték el a vörös terroristákat. 1920: ~ 48.283 házában 263.112 fő élt, ter-e 3546 km², népsűrűsége 74,2 fő/km². Népessége: 185.974 (70,7%) m., 75,243 (28,6%) ném., 784 szerb anyanyelvű; a nem m-ok közül 60,1% beszélt m-ul. 187.534 (71,3%) r.k., 36.725 (14%) ref., 30.710 (11,7%) ev., 858 g.kel., 6393 (2,4%) izr. vallású. A 6 é. fölüliek 86,7 %-a tudott írni-olvasni, 864 tanköteles gyerek nem járt isk-ba. Bonyhádon ev., Dombóvárt r.k., Gyönkön ref., Szekszárdon áll. gimn., 9 polg. isk., 9 iparos, 1 keresk. tanonc, 230 el., 119 ált. ismétlő, 82 gazd. népisk., 29 kisdedóvó, 1 bábaképző oktatott. 1920: a nemzgyűl-be a kisgazda párt 6, a Ker. Nemz. Párt 1 képviselőt küldött. 1927. III-ig a Nagyatádi-féle földreformban ~ 115 közs-ében 23.155 kérelmezőnek, isk. gyakorlókertnek, közs. közlegelőnek, mintagazdaságoknak 37.484 kh földet, ebből 2025 kh-on 245 vitézi telket osztottak. Az összes földter. 6%-át érintő földreform 2%-kal az orsz. átlag alatt maradt. 1927: 266, 1929: 450 fő (80%-uk földműves) vándorolt el ~ből. 3601 km²-en 1930: 269.194 fő élt (a népsűrűség 83,2 fő/km²), ebből 201.663 (74,91%) m., 66.646 (24,76%) ném., 66 tót, 58 oláh, 40 horvát, 214 szerb, 17 bunyevác, 490 egyéb (cigány) anyanyelvű; 192.586 (71,54%) r.k., 249 g.k., 38.527 (14,31%) ref., 30.750 (11,42%) ev., 366 g.kel., 5951 (2,21%) izr., 765 egyéb vallású. ~ a világválság után a svábok közötti pángermánok szervezkedéseként, a Német Népművelő Egyletből 1936: kivált a Népi Németek Bajtársi Szövetsége, melyet a No-ból küldött „turisták” láttak el pénzzel és a germán faj felsőbbrendűségét, a „verlorene Söhne” (elveszett fiak) visszatérítését hirdető, magyargyalázó irományokkal, melyekkel Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886–1944) lapja, a Szabadság (1932-44) vitázott. 1938. XI. 20: Bpen megalakult a Volksbund der Deutschen in Ungarn (Mo-i Németek Népi Szöv-e); vezére, Franz Basch (1901–46) alapszabályai 1939. IV. 13-i jóváhagyása után IV. 30: Cikón tartotta első gyűlését. 1941 nyarára befejezték a helyi csoportok szervezését, 1939: az ogy. választáson Bonyhádon Heinrich Mühl lett ogy. képviselő. – Az 1944. II-i összeírás szerint, a II. →bécsi döntés után a Ro-ból menekült és kitelepített 204.519 főből ~ben 1.506 fő telepdett le. 1941: 273.154 fő, ebből 216.833 (79,38%) m., 54.683 (20,02%) ném., 24 tót, 8 oláh, 86 ruszin, 7 horvát, 5 bunyevác, 120 szerb, 1 vend, 1098 cigány, 95 zsidó, 194 egyéb nemzetiségű; 197.889 (72,45%) r.k., 371 g.k., 38.282 (14,01%) ref., 29.947 (10,96%) ev., 33 unit., 589 bapt., 342 g.kel.; 5385 (1,97%) izr., 316 egyéb vallású. →Klebelsberg Kunó és →Hóman Bálint oktatáspol-ja új tanítóképzőt, 4 polg. isk-t, mezőgazd., nőipari és iparostanonc isk-t nyitott, 73 új tantermet, 37 tanítói lakást épített. 1920–45: a 6 évnél idősebb analfabéták száma 13,3%-ról 7,3%-ra csökkent. 1935: rendelet szerint alkalmazták a m., a m–ném. és a tisztán ném. nyelvű oktatást; 1941: 28 isk-ban csak németül tanítottak. Bonyhádon 1942. I: alakították meg az antináci svábok →Hűséggel a Hazához (Mit Treue zum Vaterland) mozgalmát, mellyel szemben a Volksbund gyilkossággal végződött összetűzéseket provokált. ~ 1942. II: és 1943. VI–VII: az SS-be toborzó gyűléseket rendezett. Az 1944. III. 19-i ném. megszállás után III. 29: a zsidókat sárga csillag viselésére kötelezték, V. 1: Bonyhádon (a szekszárdiak is ide kerültek, mivel ott a polgármester nem alakított ki gettót), Dombóvárt, Dunaföldvárt, Hőgyészen, Pakson, Pincehelyen, Tamásiban és Tolnán 4790 zsidót zsúfoltak a gettókba, onnan VI–VII: szállították őket Auschwitzba. A Bukovinából 1941. VI: a Bácskába telepített székelyeket a jug. partizánok elől (megkésve) 1944. IX–X: Baranya és ~be menekítették. A ném-ek Nagynémet Birod-ba menekítésekor Mo-ról kb. 60–70.000, a D-Dunántúlról kb. 30–35.000 (a völgységi járásból kb. 10.000) sváb távozott; más adatok szerint ~ből 3372 személy önként távozott, 426 főt erőszakkal vittek el. A 3. Ukrán Front egységei elfoglalták XI. 28: Bátaszéket, XI. 30: Bonyhádot és Szekszárdot, XII. 2: Dombóvárt, XII. 3: Dunadöldvárt és Tamásit, XII. 4: Tolnát, XII. 6: Simontornyát. 1945. I. 18–III. 14: Siófok–Mezőkomárom–Ozora–Simontornya–Dunaföldvár térségében a ném. ellentámadással ismét hadszíntér lett. A szovjet megszállók rablásait 3380 fő (nagyrészt svábok) SZU-ba hurcolása tetézte. [A Südostraum menekültjeinek egy része 1945. VI–VII: visszaszivárgott.] A nemz. biz-okban a FKgP, MKP, SZDP, NPP és a szakszervezetek képviselői viaskodtak, tömegtámogatása az FKgP-nak volt, de a megszállók a rendőrséget irányító MKP-t támogatták. A Fürgeden 1945. IV. 3: megkezdett földosztáskor ~ 108 településének 625.685 kh földjéből elkobozták 74 hazaáruló és nyilas 1089 kh-ját, 8157 volksbundista 37.771 kh-ját, 176 megváltott birtok 154.914 kh-ját, 48 háborús szerzeményből igénybe vett 1416 kh-at, stb, össz. 8680 elkobzott és megváltott birtokból 196.786 kh-at. A 25.726 földgénylő, 22.153 jogosult közül 18.228 személy 108.323 kh-at kapott; IX. 27: az igénybe vett, de ki nem osztott föld 37.440 kh. A 10.642 házhelyigénylő közül 2801 (26,32%) kapott össz. 796 kh terjedelmű házhelyet; végül 26.479 fő (~ lakóinak 7,4%-a) jutott földhöz. 1945. XI. 4: a nemzgyűl. választásokon a FKgP-ra 8%-kal többen, a MKP-ra 6%-kal kevesebben szavaztak az orsz. átlagnál, amire a tisztviselők b-listázása, Szente László kisgazda főispán letartóztatása volt a válasz. 1945. VIII. 2: a →potsdami értekezlet 13. cikkelye szerint „Magyarországon visszamaradt német lakosság vagy egy része Németországba történő áttelepítését végre kell hajtani”. XI. 30: a →Szövetséges Ellenőrző Bizottság 500.000 főben határozta meg a kitelepítendők számát. A kitelepítendőkről a Népgondozó Hiv. névjegyzéket készített [~ben csak 14 település lakóiról nem], az azon található 79.922 név közül 68.445 ném. anyanyelvű, 52.162 nemzetiségű, ebből 1946 nyarán ~ 8 településéről 11.920 svábot, majd össz. 23.722 főt kitelepítettek, 14.773 elköltözött, 4892 hadifogoly, internált; e települések népessége 1949: 326.239 fő, ebből ném. anyanyelvűnek 2769, nemzetiségűnek 306 fő vallotta magát [becsült számuk 1950: 27.800 fő]. Helyükre 1945. IV–VII: a völgységi Aparhant, Bonyhád, Bonyhádvarasd, Cikó, Felsőnána, Györe, Izmény, Kakasd, Kéty, Kisdorog, Kismányok, Kisvejke, Lengyel, Majos, Mőcsény, Mucsfa, Nagymányok, Nagyvejke, Tabód, Tevel, Závod, a közp. és simontornyai járásban Diósberény, Dúzs, Hőgyész, Kalaznó és Varsád falvakban 2960 bukovinai székely, 220 délvidéki menekült, 542 ~i, 635 más vm-ből érkezett telepes, 1624 Felvidékről elűzött család került, ~ben 1948 végén 36.167 telepes élt. – 1947. VIII: a →kékcédulás választásokon csalásai ellenére a MKP 4%-kal kevesebb, a FKGP 12%-kal, a DNP 1‚5%-kal több szavazatot szerzett az orsz. átlagnál. Az 1948. I. 14: megszüntetett szekszárdi népbíróság 1 főt halálra (nem végezték ki), 2 főt életfogytiglani, 22 főt 5–15 é. kényszermunkára, 62 főt vagyonelkobzásra ítélt. A MKP és SzDP VI. 12: M. Dolgozók Pártja néven egyesült, Mo. szovjet mintájú pártállam lett, ehhez igazítva átszervezte a közigazg-t. A Faddon megalakított Új Élet termelőszövetkezettel (tsz.) megkezdődőtt a „termelőszövetkezeti mozgalom”. A 4343/1949. (XII. 14.) M.T. sz. rendelet az ezután →Tolna megyének nevezett ter-et a →Somogy megyéhez csatolt Bedegkér, Kánya, Tengőd nagyközs-ek ter-ével csökkentette. – Lapja: ~ Hivatalos Lapja (1903. VII. 2–1950. VII. 1.). 88

Nagy 1828:391. – Szeremlei I:241. – Kéry 1899:758. – Edelényi-Szabó 1928:683. (10. sz. térkép!) – M. Stat. Szle 1944: 399. (A Romániából menekültek és áttelepítettek száma az 1941. febr-ban ... törvényhatóságonként) –M. stat. zsebkv. 1948:274. – Földreform 1945. Bp., 1965:88. – Agrártört. Szle 1968:3/4. sz. (Király István: a szavasmarha tenyésztés ~ben 1848–1944) – Céhkataszter 1975. II:187. – ~ sajtóbibliográfiája, 1873–1980. Összeáll. Fülöp Attila. Szekszárd, 1980. – Fehér 1988:163. – Váry 1993:100. – Valóság 1993:10. sz. (Szabó A. Ferenc: Völgységi metamorfózis. A ném. kitelepítés és a bukovinai székelyek ~i letelepítése) – Tanulmányok: birtokszerzés, kézművesek, választások, agrárveszteségek, zenekultúra, malmok, források. Szerk. Dobos Gyula. Szekszárd, 1994. (Tolna m. levtári füzetek 4.) – Szili 1995: 292. – Tolna m. kézikv-e 1997. Szerk. Kaczián János. [Hatvan], 1997. – Tört. Szle 1997:3/4. sz. (Szakály Ferenc: ~ középkori szolgabírái) – ~ 1848–1849-ben. (Forrásgyűjt.) Szerk. Dobos Gyula. Szekszárd, 1998. – Tálosi Zoltán: Háborús évek, 1941–1945: légiesemények és harcok ~ben. Szekszárd, 2002. – A mo-i németek kitelepítése és az 1941. é. népszámlálás. Bp., 2004:326. – Horváth Zoltán György: Somogy, Tolna és Baranya kk. tp-ai a teljesség igényével. Bp., 2004. (A Szt Korona öröksége 4.)